Figyelmeztető jelek - osztályfőnöki tájékoztató
Az alábbi esetekben indokolt, illetve szükséges a tanuló esetével gyermekvédelmi szempontból foglalkozni:
- Rendszeres, több esetben előforduló igazolatlan hiányzás.
- Nem együttműködő gondviselő, aki sem szülői értekezletre, sem fogadóórára nem megy el.
- Észrevehető beilleszkedési probléma.
- Megváltozott magatartás. Hirtelen visszahúzódó lett a tanuló, vagy épp ellenkezőleg, agresszív, ellenséges magatartást tanúsít.
- Elhanyagolt ruházat, felszerelés.
- Osztályfőnökével, tanáraival bizalmatlan.
- Romló tanulmányi eredmény.
- Labilis érzelmi, pszichés állapot.
- Láthatóan leépíti a társas kapcsolatait.
Több esetben előfordult, hogy az eset azért került későn gyermekvédelmi szakemberhez, mert az osztályfőnök úgy érezte, hogy a tanulója bizalmát árulja el, ha bevon egy külső szakembert. Az osztályfőnöki munka legnehezebb része annak felismerése, hogy hol van a határa a saját kompetenciájának.
Példák, amelyek segíthetnek a döntésben:
1. 11. osztályos diáklány elmondta az osztályfőnökének, hogy van egy kisebb húga, akit édesanyjuk néha megver, és gyakran kiabál vele. Nagyon kéri, hogy ez maradjon köztük, mert attól fél, ha kiderül, még rosszabb lesz a helyzet. Az osztályfőnök hosszas vívódás után elmondta a gyermekvédelmisnek, aki ezt jelezte a Gyermekvédelmi Szolgálat felé. Anyuka azóta kezelésre jár, a helyzet nem lett rosszabb, a tanuló láthatóan kiegyensúlyozottabb.
2. 10. osztályos diáklány iskolai jelenléte nagyon megváltozott az előző évhez képest. Visszahúzódó lett, nem járt be az iskolába, elfordult a korábbi barátaitól, külsejét elhanyagolta. Az osztályfőnök több ízben próbálta kideríteni, hogy mi bántja, de mindenféle kommunikációtól elzárkózott. Az igazolatlan hiányzások miatt végül segítséget kért, a gyermek-és ifjúságvédő szerint alapos a gyanú arra, hogy valaki zaklatja, molesztálja a lányt. Azonnali jelzés megtörtént.
3. 10. osztályos fiú magatartásával zavarta az órákat, tanáraival szemtelenül viselkedett, ami egy beszélgetés során derült ki a gyermekvédelmis és az osztályfőnök között. A gyermekvédelmis felajánlotta, hogy beszél a fiúval. Ezen beszélgetés során derült ki, hogy szülei nagyon sokat dolgoznak, van egy kisebb, még óvodába járó testvére, akit ő visz az oviba, iskola után ő megy érte, délután játszanak, majd vacsorát ad neki, lefekteti. Ezt a számára túl nagy felelősséget próbálta az iskolában a gyerekes viselkedéssel kompenzálni. Az agresszív kitörések miatt azóta pszichológus foglakozik vele, szüleivel elindult a kommunikáció, hogy hogy lehetne tehermentesíteni a fiút.
4. 11. osztályos diáklány jelzi az iskola felé, hogy szeretne kollégiumi elhelyezést kérni. Mivel a lakóhelye ezt nem indokolja, segítséget kérnek a gyermekvédelmi szakembertől, hogy mérje fel, milyen motiváció áll a kérés hátterében. A beszélgetés során kiderült, hogy a tanulónak 4 hónapja van egy idősebb, börtönviselt barátja, akitől fél, és úgy érzi, hogy édesanyja nem tudja megvédeni. Emiatt nem tud otthon tanulni, és ezért szeretne kollégiumi elhelyezést kérni. Belátta, hogy szüksége van a külső kontrollra, amit otthon nem kap meg. Sajnos később kiderült, hogy a kollégium nem oldotta meg a veszélyes párkapcsolat problémáját, az esettel azóta is rendszeresen foglalkozik szakember.
Ha úgy érzi, nem biztos abban, hogy kérjen-e segítséget valamelyik tanulója esetében, írja le röviden, név nélkül is akár a problémát, és a gyermek-és ifjúságvédő javaslatot tesz a további lépések megtételére.
Gyarmati Katalin
gyermek-és ifjúságvédő
gyermek-és ifjúságvédő
kati.koordiroda@gmail.com