2012. február 19., vasárnap

Védelembe vétel

A gyerekeket a jegyző veszi védelembe. Ennek az a célja, hogy a problémák ellenére a tanuló a családban maradhasson, és így az alapellátáson belül sikerüljön megoldani a gondokat. Ez minden félnek az érdeke. A család együtt maradhat, és segítséget kapnak a helyzetük javítására, a gyermek nem kerül be a szakellátásba, az államnak kevesebb pénzébe fog kerülni.
A folyamatot a Gyermekjóléti Szolgálat indítja, általában jelzés alapján, de arra is volt már példa, hogy a gyerek maga kérte a folyamat elindítását.
A védelembe vétel szükségességének a megállapításához a gyámhivatal kiír egy tárgyalást. Ezen minden érdekelt félnek kötelező megjelenni. A családgondozó összefoglalja az addig történteket (vagy nem történteket, a legutóbbi tárgyaláson, amin részt vettem, a családgondozó még egyszer sem találkozott sem a gyerekkel, sem az anyukával), meghallgatják a gyermekvédelmi felelőst, szükség esetén az osztályfőnököt is. A gyámügyi ügyintéző döntése, hogy a hallottak alapján szükséges-e védelembe venni a fiatalkorút. Szót kap természetesen mind a szülő, mind a gyerek is.
Amennyiben megállapításra kerül a védelembe vétel szükségessége, a családgondozó meghatározza a kötelezettségeket, elsősorban a szülők részére. Ez általában magában foglalja, hogy rendszeresen kapcsolatot kell tartaniuk a Gyermekjóléti Szolgálattal, ha szükséges pszichológushoz kell járniuk, de megállapodnak minden szükséges lépésben, az adott problémától függően.
A védelembe vétel időtartama 1 év, de kérésre bármikor felülbírálható. Amennyiben például családon belüli bántalmazás történt, és a bántalmazó nem él a kapott segítséggel, akkor a gyámhivatal dönthet úgy, hogy szükséges a tanuló családból való kiemelése. Ha a probléma megoldódott (például a lakhatás), akkor azt állapítják meg, hogy nem szükséges tovább fenntartani a védelmet, és lezárják az eljárást.

Amennyiben van kérés arra vonatkozóan, hogy milyen témával foglalkozzunk itt a blogban részletesebben, akkor kérem, hogy az ötleteket írják meg vagy e-mailben, vagy kommentben (megjegyzés)!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése