Virtuális tanulók

"Virtuális tanulóknak" nevezzük azokat a fiatalokat, akik csak papíron járnak egy adott intézménybe, a jelenlétükkel már nem tisztelik meg az iskolát. Elsősorban nem a gimnáziumok problémája, mégis előfordul. Mit tehet az iskola?

Első lépés az, hogy észleli a problémát, és jó esetben kezd is vele valamit. 1-2 óra igazolatlan hiányzás után értesíteni kell a szülőt. 10 óra igazolatlan után a jegyzőt és a jegyzői gyámhatóságot (ilyenkor érdemes már a Gyermekjóléti Szolgálat felé is megküldeni a jelzést).  Telnek a napok, eléri a gyermek az 50 igazolatlan órát, ismét mennie kell a levélnek az előbb leírt helyekre, kiegészítve már némi indoklással, hogy a szakemberek lássák, mi húzódhat meg a háttérben. Ebben a levélben szerepelnie kellene, hogy mit próbált meg eddig tenni az iskola, mit tapasztalt a szülő részéről, mit tapasztalt, amikor a diák épp bement. Ha a jegyző kap egy ilyen összesítést, sokkal jobban el tudja dönteni, hogy milyen lépést tegyen annak érdekében, hogy a gyermek visszataláljon az iskolába. Februárban szigorították meg az igazolatlan hiányzás következményeit, erről részletes információk találhatóak meg a honlapunkon.

A diákot a jegyző védelembe veszi 1 évre (lásd korábbi bejegyzések). Van, amikor viszont ezek a lépések sem elegendőek, a tanuló továbbra sem jár iskolába, és esetleg haza sem túl sűrűn. Ismét felmerül a kérdés: mit tehet az iskola?

Nemrég találkoztam egy ilyen esettel. Fiatalember 16 éves, és hónapok óta nem tette be a lábát a gimnáziumba. Beszéltem már mindenkivel: családgondozóval, apukával, osztályfőnökkel, gyámhivatallal, igazgatóval. Mind megegyeztünk abban, hogy nem szabad hagyni, hogy ez a fiú teljesen elkallódjon. Ez rendben van, de hogy érjük el? Védelembe vették, de az ott leírtakat sem tartotta be.

Összehívtam egy esetmegbeszélést, hogy közösen gondolkodjunk a továbbiakról. Meghívót kaptak: Jegyzői Gyámhatóság, Gyermekjóléti Szolgálat, Igazgató, BRFK Bűnmegelőzési Osztály, apuka, tanuló (virtuális), osztályfőnök. El is jöttek. Mindenki elmondta, hogy mit tett eddig, mik voltak a tapasztalatai. A fiú elismerte, hogy nem jár jó úton, már gondolt is rá, hogy változtatni kellene, majd szeptembertől másképp lesz, átmegy egy másik iskolába. Szerette volna ennyivel megúszni, de szerencsére az ott ülő emberek mind komolyan gondolták, hogy visszaterelik a helyes útra, és bár már számtalan ígéret elhangzott korábban is, amiket nem tartott be, nem adták fel. Elmondtuk neki, hogy nem szeptembertől tanköteles, hanem a mai napon is az, és holnap is az lesz. Amennyiben az alapellátáson belül nem sikerül megoldást találni, a következő lépés a szakellátás, ami azt jelenti, hogy kiemelik a családból, édesapjától megvonják a szülői jogait, és az állam lép a helyére. Részletesen felvázoltam előtte ezt az utat, talán valamit meg is értett belőle, mert utána már határozottabban mondta, hogy azt nem szeretné mégsem, ő mostantól be fog járni. Ultimátumot kapott: holnaptól iskolába jár (közben kereshet egyéb oktatási intézményt), és tartja a kapcsolatot a családgondozóval. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az azt jelenti a gyámhatóság számára, hogy nem sikerült az alapellátáson belül megoldani a problémát, tehát kötelesek megtenni a következő lépést a szakellátás felé.

Nem volt kérdése, nem szólt hozzá semmit. Nem tudom, hogy annak van-e értelme, ha belső motiváció és meggyőződés nélkül, pusztán félelemből megy ismét iskolába, de nem volt más választásunk. Saját magától kell őt megvédeni ebben az esetben.

Osztályfőnöki óra az internet veszélyeiről

Ismét a tanórákon szerzett tapasztalataimról szeretnék egy rövid összefoglalót adni. Ezt a témát már több ízben tartottam meg, nemcsak diákoknak, hanem a Fővárosi Pedagógiai Napok keretében tanároknak is. 

Az óra alapját egy 2010-ben végzett kutatás adja, aminek a dokumentumai megtalálhatóak a honlapunkon, a Dokumentumok fül alatt. 

A kutatás szerint a magyar fiatalok közel fele gondolja úgy, hogy jobban ért az internethez, mint a szülei. Ehhez a tényhez szoktam kapcsolni egy másik adatot, ami szerint ma átlag 5-6 évesen kezdik meg a gyerekek rendszeresen használni az internetet. Első kérdésem az osztályhoz: kinek van óvodás korú testvére? Viszonylag sok kéz szokott a magasba emelkedni. Kérdés kettő: kinek a feladata megtanítani a kistestvért, hogy mire vigyázzon, mit tegyen, ha játék közben felugrik egy kéretlen ablak? Hát igen, az ő feladatuk. Ők értenek hozzá, a szüleik (és a tanáraik is, mivel ez ugyanaz a korosztály...) még csak az elfogadás, a barátkozás fázisában vannak az internettel kapcsolatban. Ezen szemmel láthatóan el szoktak gondolkodni, és ez az a pont, ahonnan kiindulva meg tudom őket győzni, hogy bár már elég távol vagyok korban tőlük, mégis fogok tudni újat mondani ebben a témában.

Végigvesszük, hogy hogy lehet eldönteni, hogy egy információ hiteles-e, hogy mit jelent: "Ami egyszer nyilvánosságra került, az is marad?", bemutatom az internethotline.hu oldalt, és beszélünk arról is, hogy ki számít függőnek. Általában van az osztályban egy-két tanuló, aki függőnek vallja magát, de a beszélgetés során kiderül, hogy mégsem az. Ilyen kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatban: Képzeld el, hogy ülsz otthon a gép előtt, "fészbukozol", amikor felhív a barátnőd, hogy találkozzatok. Elindulsz, vagy inkább maradsz, nehogy lemaradj valamiről a Facebookon? Ha épp játszol, akkor elindulsz, vagy maradsz, hogy teljesítsd a következő szintet? Hagytál már ki egy szülinapi bulit, egy mozit, vagy egy találkozót az internet miatt? Ha valamilyen hiba miatt egy hétig nem működne sehol az internet, mit éreznél, mire gondolnál? Stb...

Ezeken az órákon is, csakúgy, mint a dohányzásról szólóban, tapasztaltam, hogy szívesen beszélnek a függőségről, a tüneteiről, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy hol a határ, és hogy mik a következmények.

A Facebook egy külön fejezet. Pozitív tapasztalat, hogy szinte mindenki végigvette a biztonsági beállításokat, hogy nem osztanak meg fűvel-fával mindent. Mutatok egy trükköt erős jelszó készítésére, és beszélünk arról is, hogy mikor kell beleegyezést kérni képek közzétételére. Viszonylag új dolog a Facebookon belül a Timeline, erről is elmondok egy-két meggondolandó dolgot.

Ha marad idő, akkor végiggondoljuk, hogy szerintük mik a szabályai a tanár-diák ismeretségnek a Facebookon, hogy mi tartozik a privát szférába. Ez egy eddig kimondatlan terület, sok buktatóval. 

Az órát úgy állítottam össze, hogy ne előadás legyen, hanem beszélgetés. El szeretném kerülni, hogy kinyilatkoztatás váljon belőle, hogy már az első mondatnál becsukják a fülüket. Van olyan osztály, ahol ezért nagyon meg kell dogozni, de általában nyitottak az eszmecserére. 

Várom az érdeklődő osztályfőnökök jelentkezését!

dohányzás következményeiről tartott óra

Most, hogy már viszonylag sok osztályban tartottam meg a foglalkozást a dohányzásról, az új törvényről, annak következményeiről, be tudok számolni az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról.

Túl sok a dia, ki kell szelektálnom néhányat, mert így nagyon szűkös az idő. Minden osztálynál ugyanott álltunk meg, és ugyanaz volt az első vitaindító mondat: "azért dohányzom, mert nem bírom nélküle". Ennél a pontnál mindig behozok egyéb függőségeket is (internet, csoki, energiaital...), és ez megfogja őket. Kiderült, hogy nem gondolkodnak azon, hogy mit jelent az, ha egy külső dologtól van valaki függésben, és hogy mi ezzel a probléma. Mi történik azzal, aki emiatt veszíti el a társas kapcsolatait, aki emiatt van haragban a családjával. Szívesen beszélnek erről, érdemes lenne csak a függőségről is órát tartani.

A másik kritikus pont egy olyan dia, amit azért tettem bele, hogy bemutassam, a fejlett, gazdag országokban sokkal kevesebben dohányoznak, mint a fejletlenebbekben: 

Ezzel kapcsolatos első kérdés: ott miért szürke? Miután ezt tisztázzuk, jön az, hogy szerintem Kína nem elég fejlett? Ez nem rossz, mert ennél a pontnál próbálkozom annak bemutatásával, hogy mit jelent a szemléletváltás egy ország és annak lakosai részéről. Miért éri meg egy országnak az, ha kevesebb beteg ember van, miért éri meg többet költeni a prevencióra. 

Hiszik is, nem is (mint azt, hogy valahol messze van egy Kanada nevű ország).

Az a pont viszont, aminél a legtöbbet időzünk a következő dia:

"A dohányosok a felelősek minden passzív dohányzás miatt kialakult betegségért is.

A nem dohányzók védelméről szóló törvény 2012. január 1-jétől hatályos."

Két vitaindító mondat. Mindkettő megértése és elfogadása feltételez némi empátiás készséget, ami sokszor hiányzik. A legtöbben (bár ért már nagyon kellemes meglepetés, főleg, amikor egymással vitatkoznak, és próbálják bemutatni a másik nézőpontot) képtelenek valaki más szemével nézni a dolgokat, szerintük aki nem dohányzik, az ne menjen szórakozni, vagy fogadja el, hogy ott füst van.  Kedvenc példám a szegény felszolgáló anyuka, aki maga nem dohányzik, de egy olyan helyen kénytelen dolgozni, hogy eltartsa két gyerekét, és a passzív dohányzás miatt lesz tüdőbeteg. Vállalják a felelősséget a két gyerekért? Válasz: mondjon fel, ne menjen oda dolgozni. 

Ezen a ponton még dolgozni kell, mert bárhonnan vettem eddig a példát arra, hogy a dohányosok joga addig tart, amíg nem sértik a nemdohányzókét, nem fogadják el. A szokásra vonatkozó példákkal viszont nagy sikereket érek el, például azzal, hogy jó pár éve még bárhol lehetett cigizni, buszon, repülőn, munkahelyen, a tanár akár még az osztályban is rágyújthatott... Na, ezt nem tudják elképzelni, mint ahogy az ő gyerekeik sem fogják tudni -remélem-, hogy hogy lehetett úgy szórakozni, hogy kavargott a füst...