2012. február 29., szerda

tréning

Ma az egyik gimnáziumban tartottunk önismereti és konfliktuskezelési órát egy 9. osztályban. Új osztályfőnököt kaptak januártól, aki meglepődve tapasztalta, hogy az osztály nem fogadja el a tanári tekintélyt, senkire nem hallgatnak, mivel az előző osztályfőnök nem állított határokat, bárki bármit megtehetett. 
Első lépésben felvettünk egy szociometriát, ami szerint ez egy nagyon összetartó közösség, sok a kölcsönös kapcsolat, elismerik és kedvelik egymást, bár az is látszott, hogy nincs egységes osztályvélemény. Az osztályfőnökkel közösen átbeszéltük a lehetőségeket, ekkor fogalmazódott meg az az elképzelés, hogy szükségük lenne önismereti foglalkozásra, empátiafejlesztésre. Felkerestem a Mérei Intézet munkatársát, Lobogós Juditot, aki eljött az iskolába, és tartott nekik egy bevezető foglalkozást.
Attól a számukra eddig ismeretlen helyzettől, hogy nem a megszokott rendben ültek le, hanem egy kört alkotva, teljesen más habitussal vettek részt a foglalkozáson (a bohócok természetesen továbbra is bohócok maradtak...).
Szó volt az érzelmekről, azok elfogadásáról, helyes kezeléséről (pl.: mit teszel, ha dühös vagy?) Mindenki átgondolhatta, hogy mi okoz számára frusztrációt, arra hogyan reagál. Mivel körben ültek, mindenki látott mindenkit, ezzel sikerült azt is elérni, hogy figyeljenek a társaikra, hallgassák meg, hogy ki mit mond, mit gondol. Az óra végén név nélkül írtak visszajelzést az élményeikről, és egyetlen tanuló kivételével mind azt írták, hogy szeretnék, ha lenne még ilyen alkalom. Ezzel már sikerült elérni, hogy legközelebb még motiváltabbak legyenek, hiszen ők kérték a folytatást. Talán majd a bohócok is kiesnek pár percre a szerepükből...

2012. február 19., vasárnap

Védelembe vétel

A gyerekeket a jegyző veszi védelembe. Ennek az a célja, hogy a problémák ellenére a tanuló a családban maradhasson, és így az alapellátáson belül sikerüljön megoldani a gondokat. Ez minden félnek az érdeke. A család együtt maradhat, és segítséget kapnak a helyzetük javítására, a gyermek nem kerül be a szakellátásba, az államnak kevesebb pénzébe fog kerülni.
A folyamatot a Gyermekjóléti Szolgálat indítja, általában jelzés alapján, de arra is volt már példa, hogy a gyerek maga kérte a folyamat elindítását.
A védelembe vétel szükségességének a megállapításához a gyámhivatal kiír egy tárgyalást. Ezen minden érdekelt félnek kötelező megjelenni. A családgondozó összefoglalja az addig történteket (vagy nem történteket, a legutóbbi tárgyaláson, amin részt vettem, a családgondozó még egyszer sem találkozott sem a gyerekkel, sem az anyukával), meghallgatják a gyermekvédelmi felelőst, szükség esetén az osztályfőnököt is. A gyámügyi ügyintéző döntése, hogy a hallottak alapján szükséges-e védelembe venni a fiatalkorút. Szót kap természetesen mind a szülő, mind a gyerek is.
Amennyiben megállapításra kerül a védelembe vétel szükségessége, a családgondozó meghatározza a kötelezettségeket, elsősorban a szülők részére. Ez általában magában foglalja, hogy rendszeresen kapcsolatot kell tartaniuk a Gyermekjóléti Szolgálattal, ha szükséges pszichológushoz kell járniuk, de megállapodnak minden szükséges lépésben, az adott problémától függően.
A védelembe vétel időtartama 1 év, de kérésre bármikor felülbírálható. Amennyiben például családon belüli bántalmazás történt, és a bántalmazó nem él a kapott segítséggel, akkor a gyámhivatal dönthet úgy, hogy szükséges a tanuló családból való kiemelése. Ha a probléma megoldódott (például a lakhatás), akkor azt állapítják meg, hogy nem szükséges tovább fenntartani a védelmet, és lezárják az eljárást.

Amennyiben van kérés arra vonatkozóan, hogy milyen témával foglalkozzunk itt a blogban részletesebben, akkor kérem, hogy az ötleteket írják meg vagy e-mailben, vagy kommentben (megjegyzés)!

2012. január 23., hétfő

gyejó 2

Szóval a folytatás. Amennyiben én teszem meg a jelzést, akkor az a következőképp történik: írok egy összefoglalót arról, hogy ki, mikor, milyen problémával keresett meg, mit tapasztaltam, beszéltem-e a diákkal személyesen, beszéltem-e a szülőkkel. Leírom azt is, hogy milyen benyomásaim voltak, és szerintem mik a szükséges lépések (védelembe kell venni a tanulót minél előbb).
Ezzel együtt kérek az osztályfőnöktől is egy véleményt, a kettőt együtt továbbítom a tanuló lakhelye szerinti Gyermekjóléti Szolgálathoz.
Amennyiben súlyos problémáról van szó, akkor személyesen keresem fel őket, hogy a kirendelt családgondozót megismerjem, és meg tudjuk beszélni, ki mit tapasztalt.
Ők hivatlaból elindítják a folyamatot. Ez azt jelenti, hogy minden bejelentést kivizsgálnak. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy először kiküldenek egy levelet, amelyben megkérik a szülőt, hogy gyermekével együtt fáradjon be hozzájuk ekkor és ekkor (az együttműködés szempontjából fontos lépés, hogy bemegye-e a szülő a felkérésre). Ha nem tesz ennek eleget, akkor a családgondozó személyesen keresi fel, és készít környezettanulmányt.
A további lépéseket is figyelemmel kísérem, telefonon, e-mailben, személyesen is tartom a kapcsolatot a családgondozóval.
Ezekről a lépésekről már előre beszámolok a gyereknek és a szülőnek is, hogy tudják, mire kell számítaniuk. Elmondom, hogy hogy néz ki a megkeresés, mit jelent a védelembe vétel, így nem éri őket váratlanul a családgondozó felbukkanása. 
A szülők gyakran nem értik, hogy miért foglakozik az iskola a problémájukkal, de ha látják, hogy nem a beavatkozás, hanem a segítség a lényeg, akkor gyorsan elfogadják a dolgot.
Amennyiben a gyejó szükségesnek látja, a tanulót védelembe veszik. Erről fog szólni a következő bejegyzés.

2012. január 16., hétfő

gyejó 1.rész

Akkor fordulok a Gyermekjóléti Szolgálatokhoz, amikor a tanuló otthoni vagy iskolai körülményei ezt indokolttá teszik. Ilyen eset például a bántalmazás, az elhanyagolás, a sok igazolatlan hiányzás, a bűnözői életmód felé való sodródás.
Az iskoláknak, különösen pedig a gyermek-és ifjúságvédőnek nagyon szigorú jelzési kötelezettsége van (ez a kötelezettség érint egyébként minden felnőttet, akinek a tudomására jut, hogy egy gyereknek segítségre van szüksége. A bántalmazás, a családon belüli erőszak NEM magánügy!).
Ezek az esetek túlmutatnak az iskola hatáskörén, az osztályfőnök, a tantestület nem tudja megoldani az otthoni problémákat. Amennyiben nem történik meg a jelzés, hallgatólagosan beleegyezünk abba, hogy az adott diák szenvedjen, magára hagyjuk kiszolgáltatott helyzetében.
Sajnos nagyon sok iskola (elsősorban nem a gimnáziumokra gondolok) fenyítésnek használja a szülő felé a Gyermekjóléti Szolgálatot: vigyázzon, mert jelentjük, és akkor majd nézhetnek! Úgy elveszik a családi pótlékot, hogy csak úgy zörög! Elviszik maguktól a gyereket!

A jelzés töbféle módon történhet:
- az iskola részéről hivatalosan
- valaki az iskolából név nélkül
- egy szomszéd besétál és elmondja
- valaki felhívja a KÉK vonalat, akik megteszik a bejelentést
- a diák maga keresi fel a gyejót

Arról, hogy mi történik a jelzés megtétele után, legközelebb...

2012. január 14., szombat

Megújulás

Kedves olvasók!

Jó ideje nem írtam ide, mert a honlap mellett nem éreztem szükségét. Miért jelenjen meg minden két helyen? És lássuk be, a honlap a profi.
Aztán rájöttem, hogy lehet olyan értelme a blognak, aminek a honlap funkciójánál fogva nem tud megfelelni, nevezetesen a tapasztalatok leírásának.
Elsősorban a gyermekvédelem területére gondolok (mivel az az én specifikumom), de nagyon szívesen közzéteszem a kollgák írásait is (pszichológia, szabadidő-szervezés, honlap-szerkesztés, az iroda vezetése...), amennyiben megtisztelnek ezzel.

2011. október 25., kedd

Szociometria

A Koordinációs Iroda segítséget nyújt osztályfőnökök részére abban, hogy minél hatékonyabban, az osztály speciális problémájára fókuszálva készüljön szociometriai felmérés. A kiértékelésnél, majd igény szerint a stratégia megtervezésénél is hatékonyan közreműködik.
Ha szeretne élni ezzel a lehetőséggel, keresse meg az Iroda gyermekvédelmi felelősét!